Szenvedek.

Tudom, hogy aláírtam, hogy vállalom a műtéti következményeket, amiben benne volt a szemkárosodás lehetősége is, de ez nem vicces.

A jobb szemem folyamatos műkönnyezést igényel, napi több óra pihentetést, és még így is a nap végére úgy érzem magam, mint akinek túl szorosra húzták a copfját. Jól látok vele, de nagyon ég és nagyon fáj.

A homlokom és sebhely körül kezd visszatérni az élet, ami mostanra felerősödött fájdalom-nyilallásokkal jár. Az apró villámcsapások elmúltak, erősebbek jöttek.
Az orrom jobb fele és alatta a felsőajkam jobb oldala még mindig érzéketlen, ez iszonyatosan rossz, mert ha viszket, akkor tüzes vassal is simogathatom, nem múlik el az érzés, hiszen nem érzem, hogy vakarom.

A műtétet végző dokival konzultáltam, szerinte ezek természetesek, legyek türelemmel. Még akár hónapokig is eltarthat a dolog, "komoly műtéten esett át". Oké, elfogadom, de ez rendkivül kényelmetlen így.

Én most akárhová nyúlok, szemcseppet találok, tartok. 

Lassan három hónapja, hogy műtöttek, nekem mintha évekkel ezelőtt lett volna. Épp ezért érzem a szemem problémáját nagynak, holott tényleg csak a megszüntetett nagy baj kisebb következménye.